Szabó Zsolt 1946. május 29-én született Kolozsváron pedagógus családban. Elemi és középiskolai tanulmányait a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban végezte. 1964-ben érettségizett. 1969-ben diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar nyelv és irodalom szakon, államvizsgai dolgozatát a kolozsvári Vasárnapi Újság történetéből írta.

Már egyetemistaként is publikált a kolozsvári és bukaresti lapokban. 1969 februárjától a magyar nyelvű úttörőlap, a Bukarestben szerkesztett Jóbarát erdélyi tudósítója volt. 1970-ben beiratkozott a doktorátusra, 1974-ig letette vizsgáit, le- adta részdolgozatait, évfolyamelsőként az egyetemi gyakornoki állás megpályá- zására készült. Ám az 1971-ben meghirdetett kulturális forradalom jegyében a biztonsági szervek belekötöttek, 1975-ben eltávolították a sajtóból. 1981-ig a ko- lozsvári megyei könyvtárban dolgozott a felnőtt kölcsönző részlegen, gyakran zaklatták, s minthogy a munkahelyi ajánláshoz kötötték a disszertáció megvédé- sét, a politikai rendőrséget kiszolgáló igazgató megtagadta kérését.

1976-tól bekapcsolódott az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztésé- nek munkálataiba. A Szabó T. Attila nyelvészprofesszor vezette munkaközösség- ben Szabó Zsolt a IV–VIII. kötetben több ezer szócikket szerkesztett. Közben folytatta a romániai magyar sajtó történetével kapcsolatos kutatásait. Összeállított egy antológiát a kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) irodalmi anyagából, amely előbb a cenzúra majd a nehéz anyagi lehetőségek miatt csak 2006-ban jelenhetett meg. Az 1979-es kettős évforduló kínálta lehetőséget kihasz- nálva összeállította a Benedek Elek irodalmi levelezésének köteteit, amely négy részletben meg is jelent.

Közben 1981 decemberétől 1991 júniusáig a Kriterion Könyvkiadó szer-

kesztője lett, néprajzi és művelődéstörténeti kéziratokat gondozott.

Az 1989-es fordulat után rövid ideig az erdélyi magyar civil társadalom újjászervezésén munkálkodott. Még kiadói szerkesztőként létrehozta egykori is- kolája, a kolozsvári Brassai Sámuel Középiskolában zajló oktató-nevelő tevé- kenység támogatására a Brassais Véndiák Alapítványt, amely 1984-től baráti tár- saságként, majd 1990-től önálló jogi személyként a névadó szülőföldjén 1993 óta működteti a Tóbiás Károlyról elnevezett Torockói Ifjúsági Szabadidő Központját. A közösség sok programba bekapcsolódva többek között a torockói műemlék- védő, a falugondnoki tevékenységek helyszíne volt, de a magyar nyelvű közgaz- dász képzésben, vagy a magyar–lengyel és a magyar–japán kapcsolatépítésében is részt vállalt.

1991-től kinevezték az addig Bukarestben szerkesztett Művelődés című közművelődési folyóirat főszerkesztőjének, amelyet sikerült Kolozsvárra leköl- töztetni, és amely 1997-től félig kiszabadulva az állami kötelékekből, próbálta

meg a lehetetlent: havonta kulturális közművelődési fóruma lenni a romániai ma- gyarságnak. A lap támogatására létrehozott Kolozsvári Művelődés Egyesület tag- jaként könyv- és lapbemutatókat valamint kiállításokat és író–olvasó találkozókat szervezett a határon innen és túl. Az 1996-ban visszakapott sztánai családi házban kialakított központ keretében testvéreivel a Szentimrei Alapítvány vezetőjeként a hátrányos helyzetű település és a kalotaszegi kistáj természeti-művelődési értéke- inek feltárásán, tudatosításán fáradozva kezdeményezte többek között a Sztánai Farsang megrendezését és a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákat.

1980-tól tagja a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, részt vett az 1981-es, 1991-es és 1996-os kongresszusokon, előadást tartott 1991-ben Szege- den, a római kongresszusra immár a Művelődés főszerkesztőjeként a magyar– olasz évezredes kulturális kapcsolatokat bemutató különszámot szerkesztett. 1984-től a helsinki Finn-ugor Társaság, 1991-től a MÚRE (Magyar Újságírók Ro- mániai Egyesülete), 1998-tól a Magyar Írószövetség tagja.

2001-ben védte meg Szentimrei Jenő élete és munkássága című doktori disszertációját a BBTE Bölcsész Karán. 2003. szeptember 1-től docensként Kul- turális újságírás, Publicisztika. Anyaggyűjtés és feldolgozás tantárgyakat adott elő. 2012. március 11. óta óraadó nyugdíjasként dolgozik tovább az egyetemen. 2014. március 31-ig szerkesztette a Művelődés c. folyóiratot, jelenleg pedig a Mű- velődés Kiadó könyveit.

Díjai: a Magyarok Világszövetségének emlékérme (1995), EMKE-díj 1996, Teleki Pál-emlékérem (2006), Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) nívódíj (2009), MÚOSZ Aranytoll (2017), A Magyar Köztársaság Ér- demkeresztje (2020).

Közművelődési, sajtótörténeti cikkei, tanulmányai erdélyi lapokban (Igaz Szó, Kalotaszeg, Könyvesház, Művelődés, NYIRK, Székelyföld) jelentek meg. Alapítója a Szentimrei Alapítványnak, amelynek keretében 2004-től megszervezte a Sztánai Napokat, gondozta az ott elhangzott előadásokból összeállított kiadványokat.

Önálló kötetei: Intézményteremtő törekvések. Kv. 2006, Benedek Elek. Barót, 2009, Kis kolozsvári magyar Művelődés-történet. Kv, 2018.

Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal, jegyzetekkel látta el Benedek Elek levelezése I-IV. kötetét (Buk. 1979–2002), A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság 1921–1925. c. antológiát (Kv. 2006).

Szerkesztésében több mint kétszáz könyv jelent meg, fontosabbak: Szentimrei Jenő–Kós Károly: Verses magyar krónika (Sepsiszentgyörgy, 1991), Újságíró Évkönyv 1995, 1997 (Kv. 1995, Mv. 1997), Szilágysági magyarok (tanulmányok, Buk.-Kv. 1999), Tréfás és csúfolódó erdélyi népköltészet (Bp. 2006), Aranyosszék a változó időben (Kv, 2006), Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek (Kv. 2008), Mezőség. Történelem, örökség, társadalom (Kv. 2011).