Válassza az Oldal lehetőséget

Ágopcsa Marianna

Ágopcsa Marianna újságíró, szerkesztő(Kolozsvár, 1944. június 5.). A BBTE Történelem-Filozófia Karán diplomázott művészettörténet szakiránnyal (1967). A Szászsebesi Történeti Múzeumban, majd a Kolozsvári Művészeti Múzeumban dolgozott muzeológusként, első írása 1969-ben jelent meg az Új Életben. Ezt követően, még ugyanebben az évben több cikket közölt – elsősorban kiállítási krónikákat – a kolozsvári helyi napilap, Igazság, továbbá az Utunk és az Előre oldalain, emellett a Kolozsvári Rádióban is tudósított képzőművészeti eseményekről. 1970 óta dolgozik a sajtóban, az első lapszámával október 23-án megjelenő A Hét szerkesztőségének a tagja, a bukaresti hetilap Képzőművészet rovatát szerkeszti. 1977-ben néhány hónapig a Munkáséletnél dolgozott, majd 1978-ban családi okokból Szatmárnémetibe költözött, ahol a Szatmári Hírlapnál folytatta újságírói munkáját színházi bemutatókról, kiállításmegnyitókról, közművelődésről szóló cikkeket írt, 1986–1989 között a lap főszerkesztő-helyettese. Az 1990-től Szatmári Friss Újság néven megjelenő napilapnál a művelődési témájú cikkeket, a megújuló közélettel, politikával, társadalmi változásokkal foglalkozó írásokat is közölt, 2000-től olvasószerkesztő. 2001–2002 között a kolozsvári Krónika szatmári tudósítója, majd visszatért az Szatmári Friss Újsághoz, szintén olvasószerkesztőként 2015-ig. 2005–2007 között a lap főszerkesztő-helyettese. 1997–2002 között területi megbízott a MÚRE Igazgatótanácsában, 2002–2005 között a Becsületbíróság elnöke. 2019-ben a MÚRE Életműdíjában részesült.

Ágopcsa Marianna
Megosztás