Válassza az Oldal lehetőséget

Karácsonyi Zsolt

Karácsonyi Zsolt költő, szerkesztő, főszerkesztő, egyetemi oktató (Arad, 1977. április 27.). Tanulmányait az Ady Endre Sajtókollégiumban (1996), majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemteateológia szakán (2003) végezte. Az aradi Nyugati Jelen napilap munkatársa 1995-től, később, 1999-ben a Krónika napilap újságírója, 2001 és 2008 között az Irodalmi Jelen szerkesztője, emellett a Helikon főszerkesztő-helyettese, 2013-től főszerkesztője. Ugyanakkor a 2006 szeptemberétől a Román Televízió Pulzus című műsorának a színházkritikus-munkatársa, 2009-től a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség Farkas utcai Harang című időszakos hitéleti folyóiratának a felelős szerkesztője Fazekas Zsolt lelkipásztorral együtt. A BBTE média tanszékén óraadó 2008-tól. Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. Több szépirodalmi kötet szerzője, illetve román nyelvű művek fordítója, köztük A gép, ha visszanéz. Mítosz, média, színház (Kritikák, tanulmányok, Budapest, 2017) szerzője. Díjai: József Attila-díj (2018).

Karácsonyi Zsolt
Megosztás