Válassza az Oldal lehetőséget

Tóth Ágnes

Tóth Ágnes újságíró, szerkesztő (Nagyvárad, 1946. május 14. – ). A nagyváradi Népi Művészeti Iskola grafika szakán tanult 1968–1971 között, Mottl Román festőművész vezetése alatt, majd 1990. október 18–24. között részt vett a RMÚE (Romániai Magyar Újságírók Egyesülete) elméleti és gyakorlati,intenzív újságíró-képző tanfolyamon. Ezt követően az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola újságírói szakát is elvégzi (1991). A Bihari Naplónál kezd el dolgozni 1990-ben, 1998-ig riporter, szerkesztő, rovatvezető. Eközben 1993-ban a nagyváradi TVS kábeltévé műsorszerkesztője, 1994 és 2003 között pedig a Duna TV, az MTV, a Kolozsvári TV tudósítója. A Napsugár, a Szivárvány kolozsvári gyermeklapok, a Várad kulturális folyóirat, a Biharország állandó szerzője, 2014-től az Író Cimborák kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalom alkotói fórumának tagja. Több könyve jelent meg, számos gyermekverset írt, amelyek különböző kötetekben, tankönyvekben szerepelnek, több versét meg is zenésítették. A Literaprint kiadónál 2013-ban jelenik meg a Pokol az emeleten című kötete, amely rendszerváltás utáni 10 évben született riportjainak válogatása.

Tóth Ágnes
Megosztás